Bemutatkozás

impexgroup-logo-newKöszöntjük az Impexgroup weboldalán. A rendszerváltás előtt virágzottak az impexek – azaz a külkereskedelmet lebonyolító vállalatok, ám a megváltozott hazai viszonyok hatására megkezdődött a felszámolásuk. Most, 2013 óta elmondhatjuk, hogy ezeknek a történelmileg ismert külkereskedelmi cégek feltámasztásával hiánypótló vállalkozás jött létre.

Az ötlet és a kivitelezés két üzletembernek köszönhető: újjáélesztették, illetve Impexgroup néven csoportba szervezték az egykori impexek utódvállalatait. Többek között az Artex, Chemolimpex, Chemokomplex, Ferunion, Metalimpex, Metrimpex, Mineralimpex, Monimpex, Lignimpex, Pharmaimpex, Globimpex,Terimpex és Transinvest elnevezésű cégeket - azzal a céllal, hogy serkentsék a nemzetközi kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat, valamint segítsék a magyar kis- és középvállalatokat.

Ahhoz, hogy a külkereskedelmi sikersztori feltámadjon, megvalósulhasson és folytatódjon, nagyban hozzájárultak az olyan partnerek, mint az Afrikai-Magyar Egyesület, a Latimo Egyesület, a HTCC-hálózat, valamint a Marokkói-Magyar Üzleti Tanács és az Iparkamara szakmai tagozatai is.

HTCC - Magyar Házak a világban

htcc

BKIK

bkik

Történelem

"Múlt és jövő"

A rendszerváltás előtt virágzottak az úgynevezett „impexek" – azaz a külkereskedelmet, az exportot és az importot sikeresen lebonyolító vállalatok, és különösebb magyarázatra sem szorult a tevékenységük, ám a megváltozott hazai viszonyok hatására megkezdődött a felszámolásuk.

Tovább >>

Impex Group csoport tagjai

  • artex
  • chemolimpex
  • chemokomplex
  • ferunion
  • globimpex
  • lignimpex
  • metalimpex
  • metrimpex
  • mineralimpex
  • monimpex
  • technoimpex
  • terimpex

Látogatók

588607
Ma
Tegnap
A héten
A hónapban
Összesen
123
66
469
1445
588607

Server Time: 2024-10-10 14:11:55

Kapcsolat

Telefon: +36 1 288-0080

Fax: +36 1 288-0081

email-icon

Hírlevél

Hungary

Ide lehet megint szöveget írni

United Kingdom gambling site click here